Kedves Útitársam! Kedves Nővérem! December 6-ra virradt ma. Az éjjel leple alatt egy jóságos férfi járta piros palástjában az utcákat. Ahol hiányt, szükséget érzett, azt betöltötte. Ahol éhínséget betegséget látott, oda ételt és gyógyszert tett az ablakba, dobott be a kéményen keresztül, láthatatlanul.
A piros palástban járó, rászorulókon segítő ember képe – a keresztény kultúrkörben – Szent Miklós püspökhöz kapcsolódik, keveredve a sok évszázadon át a néphagyománnyal. (A kép forrása: királydaroc.hu) Így van ez azóta is minden decemberben, s tegnap éjjel is így történt. Elgondolkodtam, hogy mi is az, amiben a legnagyobb hiányunk és szükségünk van nekünk nőknek? Neked mi hiányzik a legjobban mint nő? Ahogy törtem a fejem a sok-sok válasz lehetőség között, a piros kabát, mint vörös posztó lebegett a szemem előtt, és akkor világossá vált számomra, hogy mi lesz számodra és magam számára is a mai ajándékom.
Anélkül, hogy nagyon belemennék az asszociációkba a vörös palástról, ahogyan már régóta ábrázolják a Mikulást, és ahogyan „néphagyományban” a menstruációt emlegetik néha a lányok: „megjött a mikulás”, mégis elgondolkodtató, hogy lehet ebből valami jót kihozni :). Sosem szerettem ezt a megnevezést, de ma eszembe jutott, és mosolyogtam rajta. Talán valamire figyelmeztet bennünket ez az egybeesés. Annyi szent, hogy nekünk mai nőknek, lányoknak, anyáknak, nagymamáknak ahhoz, hogy megjavítsuk saját életünket (lányainkét, unokáinkét, és természetesen ezátal fiainkét, férjeinkét is), hogy női létünket női módra gyógyíthassuk, tisztában kell lennünk, jóban kell lennünk a menstruációnkkal a vérzésünkkel, piros napjainkkal, vagy azok emlékével, tapasztalatával. Ezt a hormonális fogamzásgátlók világában nagyon nehéz megtenni. Természetes ciklusainkat nem tudjuk megtapasztalni, ha hormonkezelés alatt (fogamzásgátló is az) állunk. A Ciklusunk megtapasztalásának adományáról, ajándékairól, korábbi cikkeimben olvashatsz:”Egy nő életében a ciklikusság, például a legelemibb tapasztalatok közé tartozhat, amely összhangban van a kinti világ, a természet éves körforgásával. Természet és a női ciklus összefüggéseiről: >> Téli depresszió csodái>> A témáról bővebben olvashatsz még a Női ciklus, női, tapasztalat és női fájdalom, valamint a Női ciklus, női tapasztalat és az öröm című bejegyzésemben.”
Itt az ideje kinyitnod a mai virtuális Adventi Kalendáriumodat!
Ma este, egy jó kis fűszeres forralt borral vagy forró fűszeres gyümölcslével ülj le, és nézd meg ezt a filmet! Figyelj „A TÖRTÉNETRE”, amiről mesél. A NŐI TUDÁSRÓL, és annak MEGSZAKADÁSÁRÓL, arról hogyan lett vége az ISTENNŐ kultusznak és hogyan élt tovább búvópatakként az évszádok során, hogy ma újra feléledhessen. Szeretettel ajánlom Artúr király és a nők című filmet, amelynek eredeti címe, – Mists of Avalon – jobban mutatja a film hangulatát. A film alapjául Marion Zimmer Bradely Avalon ködbe vész című könyve szolgált. A történet női szemszögből dolgozza fel az Artúr mondakört.
Női tapasztalatra és problémákra, ki kell dolgoznunk a sajátos női válaszainkat. Ám ehhez vissza kell találnunk a világunk női tapasztalásához és anagybetűs TERMÉSZETHEZ. https://www.noiteremtoero.hu/belso-eroforrasaink-6-visszatalalas-a-termeszethez/ A tapasztalatainkat a kultúránk, hagyományok, a családunk, neveltetésünk szemüvegén keresztül szemléljük (Bővebben: Női egészség és a kulturális átadás), amelyet időnként érdemes felülírni, ha meg akarunk oldani egy problémát.
Ha most kapcsolódsz be, olvasd el az első levelemet „Adventi Kalendárium 1. ” címmel.
Kívánom, hogy a Belső Napunk felragyogjon!
Teremtőerőben Gazdag Életet kívánok neked!
Boglárka
- Női Teremtőerőd 2021 Adventi Kalendáriuma 5.(Engedd át magadon az érzést!)
- Női Teremtőerőd Adventi Kalendáriuma 7. 2021 Te mit adsz oda magadból?
Categories: Adventi Kalendárium, Belső erőforrásaink, KözÉpPont visszaszerzése, méh, Menstruáció
Tags: Adventi Kalendárium
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.