Női Teremtőerő

Az alkotó női életért. Hogyan változtasd a Nőiséged életed erőforrásává, teremtőerejévé – Kismamáknak, Anyukáknak, Nőknek

Belélgzés és kilégzés ritmusa – Hogyan maradj a táncban, áramlásban

Most végy egy nagy levegőt, aztán még egy nagy levegőt, aztán még egy nagy levegőt, még egyet és még egyet. És most fújd ki! Nem, nem romlott el a billentyűzetem.

Nem ezt csináljuk sokszor napokon, heteken és hónapokon keresztül, hogy csak feszítjük, feszítjuk a kereteinket, de elfelejtkezünk az egyensúlyról. Ha belélegeztünk, akkor ki is kell lélegeznünk, esetleg némi benntartás lehetséges közben. Ha nem így teszünk, elszédülünk, fulladunk, de leginkább nem is lehetséges szervezetünk bölcs védelmi rendszere miatt.

Ugyanez történik velünk, amikor az aktiv nappali óráinkat nem követi pihentető passzív szakasz, amely egyensúlyt hoz a tegnap és holnap cselekvése között.

Ez történik, amikor órákon keresztül a számítógépet bámuljuk, és nem szakítjuk meg 10 perces, netán félórás mozgással, aktivitással tevékenységgel.

Ez történik, amikor sprintelsz és csak sprintelsz, mert el akarsz érni egy közelinek tűnő célt, de a lassabb kocogás vagy séta kimarad. Mire célba érsz, beesel (ha odaérsz), addigra szervezetedet a végletekig túlhajtottad. A helyreállítási szakaszban nem is tudod élvezni, hogy célba értél.

Ez történik, ha egész nap a gyerkőceddel pörögsz foglalkozol velük, s nincsen se nekik, se neked csendespihenőd, lassúbb, nyugodtabb 10-30 percek, esetleg órák.

Tapasztald ki neked milyen ritmusod van, milyen mennyiségű és minőségű aktív és passzív szakaszok mellett tudsz jól működni.

Megosztok egy személyes példát, amely nagyon tanulságos volt számomra.

Nem is olyan régen egy kutatói pályázatra készültem beadni a kutatási tervemet és az összes beadandó feltöltendő anyagommal együtt. Ez a fajta szellemi munka, írás nekem mindig csak úgy működött, hogyha napokig belemerültem, ezzel tudtam fogalalkozni. Sokszor éjszakákon át írtam, és nappal pedig aludtam. Mostanában, hogy kisgyerekem van, aki már ovis, napközben tudtam dolgozni, aztán a délutáni esti időszakok fél 10-ig kiestek megszakadt a gondolatmenetem. Ezt meg kellett szoknom, de nem volt könnyű, néha még most sem az. A pályázat esetében 2x 3 „napom” volt megírni az anyagot, mivel egy tréningen is részt vettem a köztes 4 napban. Szerencsére ez egy mozgásos, testudatosságot fejlesztő tréning volt, ahol a szellemi munka után egyenslyba került a fizikai aktivitás is. Az első három napos rész idején napközben délután 4-ig dolgoztam, aztán este fél 10-10-től ismét egészen hajnali három, olykor négy óráig. Reggel kelés ovi, aztán haza dolgozni. Na, mire elindultam a tréningre olyan migrénem lett, hogy egy álló napig szenvedtem vele, még a tréning első napján is.  Nagyon kínlódtam fáradt voltam az első három nap alatt. A tréningen rájöttem, hogy erősen jobboldalas dominanciával csinálom az amúgy kiegyensúlyozott gyakorlatokat. Ez rámutatott arra, hogy felborult a férfi-női, aktív és passzív szakaszok közötti egyensúlyom. A következő három napban, ami már a munka befejezése volt, este fél 10-kor lefeküdtem aludni és hajnalban keltem fel 2 és 4 között valamikor, hogy folytasam a munkát. Össze sem lehetett hasonlítani az eredményességemet, a koncentrációkézségemet és a lelki egyensúlyomat. Az anyagot leadtam határidőre és az ezt követő napokban semmilyen fejfájásom és kibillentségem nem volt, csupán élveztem egy kis pihenést a munka után.

Tanulsága a történetnek számomra, hogy a napi aktivitásomat megszakítottam az esti (éjfél előtti) alvással, akkor hajnalban frissebben és kipihentebben ébredtem, mint amikor a napi aktivitás után még leültem dolgozni, „aktívkodni”, aztán hajnalban túlpörögben már alig tudtam elaludni.

Ezt a mintát azóta is figyelem és más területeken is próbálom betartani, alkalmazni.

Te hogy vagy ezzel a kérdéssel?

Írd meg nekünk hozzászólásban,

Ha bőrödön szeretnéd megtapasztalni, akkor gyere el csütörtökönként a Női Teremtőerő Táncokra, ahol a nagy hangsúlyt fektetünk az aktív és a passzív szakaszaink megismerésére, úgy mint női ciklikusságunkra.

Jelentkezni nálam lehet emailben vagy az FB oldalunkon: https://www.facebook.com/noiteremtoero/ Kövess minket és/vagy írj nekem üzenetet![wysija_form id=”6″]

Categories: Belső erőforrásaink, KözÉpPont visszaszerzése, Női Teremtőerő

1 reply

Trackbacks

  1. Beszélgess a testeddel!Szülésre készülve | Női Teremtőerő

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .