Női Teremtőerő

Az alkotó női életért. Hogyan változtasd a Nőiséged életed erőforrásává, teremtőerejévé – Kismamáknak, Anyukáknak, Nőknek

Női Teremtőerőd Adventi Kalendáriuma 24. Felismerted a jeleket? Élsz a csodálatos lehetőségeiddel? 2/2

Kedves Útitársam!

Megérkeztünk!

December elsején elindultunk, minden nap tettünk egy kis lépést előre, minden nap emlékeztettük magunkat, hogy hova tartunk, kit és mit keresünk. A Fényt kerestünk kint és bent is egyaránt. A belső erőnket, hitünket, szeretetünket.

Sok-sok ajándékkal éreztem én ma az istállóba, hogy meglássam a kisdedet. A minden napos rövid erősítő üzenetek küldése közben én magam kaptam talán a legnagyobb ajándékot. Másodszor ajéndék volt a visszajelzés, ami felőletek érkezett.

Még a csodavárás, csoda gondolata kavarog a fejemben. Nagyon megragadott  az a gondolat, amelyet Boldizsár Ildikó mesekutatótól hallottam egyszer egy előadásán, miután egy csodás mesemondás hallgatója lehettem. A varázsmesékről beszélt, és magáról a csoda fogalmáról. Bennem ez a következőképpen maradt meg. A mesékben sokszor több fiú vagy lány indul útnak, testvérek, de nem mindegyik számára állnak rendelkezésre a csodás segítők. A legkisebb fiú/lány alakja az aki nyitott a csodára rá. Neki megszólal a táltos paripa, aki parazsat eszik, ő megkapja a tanácsot és a varázslatos eszközöket (fésű, tojás), amellyel megszabadul egy szorult helyzetből.

A többi szereplő előtt is sokszor ott van a csoda lehetősége, de azok nem nyitottak rá. A nagyobb testvérek, akik nem szánják meg a hangyákat, nem adnak enni az öregembernek, és nem segítenek bajba jutott állatokon. Ők mind nem részesülnek a csodában, ami egy élethelyzet megoldásához rejlő eszközöket, képességet jelenthet.

Te mennyire vagy nyitott az új, ismeretlen lehetőségekre? Tapasztaltad már a csodát? Mit jelent számodra a csoda? Elhiszed, hogy ott van veled a táltosparipád, az a roskadozó ló, aminek parazsat kellene adnod? Jegyezd le a gondolataidat, írd le milyen csodákban volt részed eddigi életedben!

Kívánom, hogy a Belső Napod felragyogjon!

Áldott és csodás karácsonyt kívánok neked és szeretteidnek!

Categories: Adventi Kalendárium, Belső erőforrásaink, Egyperces gyakorlatok, KözÉpPont visszaszerzése

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .