Női Teremtőerő

Az alkotó női életért. Hogyan változtasd a Nőiséged életed erőforrásává, teremtőerejévé – Kismamáknak, Anyukáknak, Nőknek

Mese a női teremtőerőről

Egy mesét szeretnék nektek ma mondani a női teremtőerőről.


 

Néhány éve nemezelés közben bukkantam erre a gyönyörű mesére, ami azóta is fel-felbukkan a gondolataimban és az életemben. Az első nemez szőnyegemet, amit készítettem szülőszőnyegnek neveztem el. Sok hasonlóságot éltem meg a nemez mintájának megfoganása, a kirakás, gyúrás vajúdási fázisai, a nemeztakaró születése és a gyermekem születése között. 

“Élt valamikor réges-régen egy Kán. Felkerekedett és seregével elfoglalt egy falut. Az ott élő asszonyokat mind magával vitte, elrabolta. Harminc asszony ült a háremében. Egyszer így szólt a Kán. Ha valaki létrehoz valami olyat, ami eddig még sohasem volt, s az a valami igen szép, akkor annak megkegyelmezek, s hazaengedem a falujába.

Az asszonyok között volt egy, akinek vele volt a kis gyermeke. Az asszonynak nem volt teje, s nem tudott mit adni a gyermekének. Gyapjút kért a Kántól és készített egy nemeztakarót. Erre ráírta minden örömét és bánatát, ebből lett a mintája. Mikor elkészült, ezen aludt s reggelre ismét volt teje s megszoptatta gyermekét. A Kánnak megmutatta a nemezt. Az igen megörvendett, mert ilyen szépet még életében nem látott. Az asszony nekiadta azt, s elmondta, hogy a nemez gyógyító erejű. Minden bajra jó, egyedül csak az öregségen nem tud segíteni. A Kán megköszönte az ajándékot és cserébe mind a harmincukat szabadon eresztette.

A nemezről egész könyveket lehetne tele írni, de én inkább nem teszem. Hanem inkább azt javaslom, hogy üljenek le egy nemezre és aludjanak rajta! Az összes többit saját maguk megtudják majd.”

[A címet én adtam, az eredeti címe Egy legenda]

Ovázmurát Berdimiradov Csárvájev nyomán Nagy Mari – Vidák István (é.n.) Türkmen nemezkészítés  és mai felhasználása c. könyvükben közlik

 

Ha szeretnéd felfedezni, táplálni a Női Teremtőerődet, első lépésként olvasgass nálam, nézelődj,

ha tetszik itt nálam, iratkozz be a Női Teremtőerő KözÉpPont ingyenes kurzusaira az info(kukac)noiteremtoero.hu címen. Ha hasznos volt számodra várlak programjaimon, amelyről a fb-n és a hírlevelemből értesülhetsz. (A jobboldali menü sávban megteheted.)

Oszd meg másokkal is ezt a lehetőséget!

Categories: Anya, Belső erőforrásaink, KözÉpPont visszaszerzése, Női Teremtőerő

Tags: , ,