Női Teremtőerő

Az alkotó női életért. Hogyan változtasd a Nőiséged életed erőforrásává, teremtőerejévé – Kismamáknak, Anyukáknak, Nőknek

Hogyan készülj a szülésre Belső Erőd felidézésével

A szülés olyan beavatás egy nő életében, amely megismerteti őt a tűrőképessége határaival.

Várandósságom alatt, főleg, amikor már nagyon közelgett a szülés ideje, sokszor eszembe jutott egy történet, és sok erőt merítettem belőle ahhoz, hogy elhiggyem magamról, hegyeket tudok megmozgatni:) (de legalábbis átsíelni rajtuk), különösen akkor, ha támogató környezetben vagyok. Emiatt nagyon fontos volt számomra, hogy meg tudjam választani azt a támogató környezetet, amelyben megszületik a kislányom. Biztos voltam benne, hogy akkor mozgósítani tudom a tartalék erőimet, és minden megy a maga útján.

“Csak a labdát figyeld!”

Mindenkinek az életében van olyan, amikor úgy érezte, hogy ereje végére ért. Ha olvasod ezeket a sorokat, akkor biztosan túljutottál ezen a helyzeten, egyedül vagy támogatással.

Idézz fel egy olyan élethelyzetet, amikor nagy testi-lelki kihívás elé néztél, amikor azt gondoltad, hogy nem fog menni, aztán csodával határos módon mégis sikerült! Gondold végig lépésről-lépésre hogyan sikerült túljutni a nehézségeken! A lényeg azon van, hogy lépésről-lépésre tesszük ezt, és mindig csak a következő lépésre koncentrálunk.

Egy hatalmas hóborította hegytetőn ácsorogtam Franciaországban egy fekete pálya tetején léccel a lábamon. Nem sok időnk maradt, hogy elérjük az utolsó felvonót a hegy aljában, és a nap végén kimerülten néztem az alattam elterülő hatalmasnak tűnő buckákra, meredek lejtőre és az azt követő erdei pályára. A térdem már remegett a fáradtságtól. Én eléggé bátor és ügyes síelő vagyok, de sajnos ritkán tudok hódolni ennek a sportnak, akikkel együtt síeltem, viszont gyakorlott síelők voltak, olyanok akik egy szezonban többször is lécet csatolnak. Én persze nem akartam lemaradni és egyedül síelni, így már az első nap csatlakoztam hozzájuk, mindenféle bemelegítő nap nélkül. Amikor a nap végén fáradtan ott álltunk az utolsó nagy lesiklás előtt, ami 1 órásnak ígérkezett erőltetett tempóban, akkor fogalmam sem volt, hogyan fogom végigcsinálni. Azonban muszáj volt, mert a hegy aljában el kellett érnünk az utolsó felvonót, ha nem akartunk a csillagos ég alatt a völgyben éjszakázni. Szerencsémre a kis társaság, akikkel voltam, nagyon támogatóan viselkedett.

Nem azon bosszankodtak, hogy mit kezdjenek velem, hogy egyedül rám hárítsák a felelősséget és a megoldást, hanem egyszerűen lépésről-lépésre levezettek a hegyről. Bátyám egyik barátja, akire azóta is hálával gondolok, lassan ment előttem, és nekem azt az utasítást adta, hogy menjek szorosan a nyomában, és pontosan azon az úton menjek végig a buckák között, ahol ő. Csak a lábamat figyeld!- mondta.

Egy pillanatig sem mutatta, hogy kétségesnek tartaná, hogy képes vagyok a magam erejéből lesíelni a hegyről. Én kizártam minden mást magam körül, igyekeztem nem gondolni a rám váró hosszú útra, csak a lábait figyeltem, a mozdulatait és a saját egyenletes légzésemre koncentráltam, ami csökkentette a térdemben és a combomban a fájdalmat és a fáradtságot. Emlékszem az érzésre a mai napig, ahogy a bátyám és a barátai előttem felváltva síelnek és vezetnek engem. Világos volt, hogy össze kell szednem magamat, és nekem kell megtennem az fennálló távolságot a jelenlegi helyzetem és a cél, a felvonó között. Ők nem tudnak a hátukra dobni, és lesíelni velem a felvonóhoz, a támogató bizalmukkal és vezetői tapasztalatukkal, azonban képesek voltak engem olyan mentális állapotban tartani, amelyben én magam aktivizáltam és használtam a már lankadó belső erőmet. Ez adott erőt a lábaimnak is, hogy megtartsanak a lécen. Kimerülten, de büszkén érkeztem meg a felvonóhoz, ahol fél óráig pihentem a libegőn, míg fölértünk a másik hegyre, ahonnan már csak fél órás síelésre volt a szállásunk. Otthon a vacsoránál, aztán bevallották nekem, hogy voltak pillanatok, amikor nem hitték, hogy elérjük a felvonót. Nekem ezt szerencsére csak vacsoránál mondták el.

Az útravaló, amit kaptam ettől a történettől, azóta is kitart. Időnként előveszem, csemegézek belőle. A kislányom születése alatt a pillanatba való belemerülés, a tudatos légzés, és a hullámok/bukkanók már ismerősek voltak, most nem az előttem síelő lábakra kellett figyelnem, hanem a saját testemre és a babámra, végül a célban, a karomban tarthattam az én kicsi lányomat. Szép, háborítatlan születése új erőforrásként szolgál életem elkövetkezendő kihívásaihoz.

Te honnan meríted a belső erődet?

Oszd meg velünk! 

Categories: Anya, Belső erőforrásaink, KözÉpPont visszaszerzése, Női Teremtőerő, Szülés

Tags: , ,