Nem először jön szembe velem a harag érzése. Vajon mit kezdjek vele? Hessegessem el, ahogy mindenki tanácsolja, vagy kezdhetek vele valami hasznosabbat? Sokszor halljuk, hogy engedd el a haragodat, bocsáss meg, fogadd el a dolgokat úgy ahogy vannak. A harag nem tesz jót. Nem szép dolog haragudni, és főleg egy nőnek nem az. Jól van ez így? Lehetséges ez így?
Ez a harag, amiről én most beszélek nem a haragudni, a haragszom érzése, nem a tartós harag táplálása, tartogatása. A hosszan dédelgetett harag ellenünk fordul. Ez a harag, valami ellenállhatatlanul rádtörő kiemelő kibillentő érzés, amelynek energiája képes kiemelni téged egy számodra méltatlan és romboló helyzetből. Az elmúlt hetekben hallgattam Mari Boine sámi származású énekesnőt, aki a gyerekkoráról mesélve kisebbségi létéből fakadó tapsztalatairól, haragról, dühről beszélt, amely képes volt őt megtisztítani, és termékennyé tenni. Ebből a haragból született meg az az albuma, amely híressé tette őt. Beszélt arról a kulturális nevelésről, ami azt gondolom nem csak a kisebbségi sámi lányokat érintett. Ez a „jónak kell lenni”, „meg kell bocsátani”, „nem szabad haragudni”, „meg kell érteni”, és hát a végén természetesen a „bele kell törődni” parancsa. Az olyan érzéseket, amelyek ennek ellentmondanak, mélyen el kell temetni.
Jól van-e ez így? Egészséges-e ez így?
Elsőként felötlik bennem a történet, amikor Jézus kikergeti a kufárokat a templomból. Az én értelmezésemben Jézus haragja helyénvaló, hiszen abból fakad, hogy a templom szent terét megszentségteleníti az a tevékenység, az a jelenlét, ahogyan a kufárok piactérnek használják a templomot. Jézus haragra gerjed, és ennek a haragnak az erejével kikergeti a kufárokat a szent térből, amely az imádság helye. Jézus haragja húzza meg a határt, és tartja meg a szent helyet annak, ami. Nem a jóságosan szemlélődő Jézus tartja meg a szent teret, noha meggyőződésem, hogy éppen a feltétel nélküli szeretetéből fakad a haragja is a kufárok iránt.
Másodikként eszembe jut egyik kedvenc olvasmányom, mondhatni női bibliám. A Farkasokkal futó asszonyok. Beavatás a nőiség eredetének titkaiba című könyvében Clarissa Pinkola Estés egy egész fejezetet szentel a haragnak, mint a női lélek gyógyulásához szükséges állomásnak, fontos erőforrásnak. Estés jungiánus pszichológus, cantadóra (mesemondó). A könyv tizenkettedik, A terület kijelölése: a harag és a megbocsájtás határai című fejezetében, mesék segítségével mutatja meg az olvasónak a harag arcait, és a jogos harag helyét, erejét. Megmutatja, hogyan lehet a harag tanító mesterünk, megmutatja a sérült női ösztön és a harag kapcsolatát, és a régi harag bénító erejét. A fejezet végén pedig a megbocsátás fázisain vezet végig minket.
A dühnek, haragnak van helye és ereje. Fontos, hogy a haragot mi uraljuk, és ne ő minket. Fontos, hogy a haragunk ne menjen át fizikai vagy verbális bántásba, hanem minket tudjon másfajta cselekvére, másfajta hozzáállásra, életre sarkallni. Lépni, kilépni, belépni, elkezdeni, abbahagyni vagy éppen folytatni azt, amiben eddig valaki vagy valami meggátolt bennünket. Miután megengedtük magunknak a jogos haragot, amely szeretném hangsúlyozni, hogy nem hosszantartó állapot, hanem egy fellobbanó láng, amely beindít valami nagyobb gépezetet, cselekvést. Miután meghúztuk a határvonalat magunk körül, akkor tudunk rálépni a megbocsátás útjára. Ha nem engedjük meg magunknak a haragot, hanem elnyomjuk, akkor elengedni sem tudjuk, mert az mindig visszatér más és más formában.
Ideje és helye van a haragnak, és aztán ideje van a megbocsájtásnak.
„Ne próbáljunk hát „viselkedni” és elhessegetni a haragot, vagy hagyni hogy mindent felégessen száz mérföldes körzetben, hanem inkább ültessük le, kínáljuk meg egy kis teával, beszélgessünk vele, hogy megtudjuk mi célból is érkezett hozzánk.” Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal Futó Asszonyok. Bevezetés a nőiség őseredetének titkaiba. Édesvíz Kiadó 2004, 323-329.
Kívánom, hogy a Belső Napunk felragyogjon!
Boglárka
Categories: KözÉpPont visszaszerzése
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.