Mit érzel ezzel a három szóval kapcsolatban? Megmozgat valamit a mélyben? Sokat gondolkodom mostanában a változáshoz, átváltozáshoz való viszonyunkhoz nem csak egyéni, de kulturális szinten is.
Két dolgot látok esszenciálisnak, az egyik a közösségi rituálék, szertartások kiüresedése és megszünése az évszázadok vagy talán évezredek során, a másik a „fogyassz parancsa”.
A rituálék, szertartások beavatási kapukként szolgáltak az egyén számára az átváltozáshoz a közösség szintjén is, elismerve és segítve az egyén személyes átváltozását. Ilyen volt például egy Menarche szertartás, amely az első menstruációt ünnepelte.
A fiatal leány testének és lelkének változását a közösség is elfogadta, elismerte és segítette, tükrözte a benne végbemenő változást azzal, hogy a közösségben is átváltozott a szerepe és a jogosultságai. Ez a rituálé volt a kapu számára a felnőtt női létbe, ahol nem egyedül találta magát, hanem nővéreivel, női felmenőivel, a közösség női tagjaival karöltve, támogatásukat élvezve. És még egy fontos dolog kapcsolódott ehhez, ez pedig a felelősségvállalás. Minden egyes beavatási kapu után az egyéni felelősség is nő, átváltozik. Ez az önmagunkhoz és a közösséghez kapcsolódó felelősség.
A belső átváltozás külső megerősítésére, a folyamat támogatására szomjazó és emlékező nők és férfiak, közösségek smlékeznek, és ismét újjászülik, a régi hagyományokat, szertartásokat,, rituálékat. Szerencsés esetben nem a formalitás, hanem a tartalom, az esszencia kerül előtérbe.
A „fogyassz parancsa ” állandó változást biztosít számunkra a tárgyaknak, barátoknak, szerelmeknek, osztályoknak, szomszédoknak, munkatársaknak a folyamatos cserélődésével. Eldobható dolgokkal vettük körbe magunkat az utóbbi évtizedekben, évszázadban egyre inkább. A változtatás egyre inkább ott van az emberek egyéni és közösségi életében. Olyannyira, hogy ha nem érzékelünk változást, akkor unatkozni kezdünk. Ezt inkább változatosság iránti vágynak hívom, mert nem igényli a gyökeres változást, az átváltozást még kevésbé, csak amolyan felszíni, nem mélyreható módon. Sőt ez a fajta változatosság iránti igény kerüli az átváltozás lehetőségét is, fél tőle mint a tűztől, mert az erőfeszítést kíván, és a rend átmeneti felborulását jelenti.
Vajon mi teszi nehézzé a változás megengedését, a változtatást?
Külső elvárások, visszajelzések? Környezet vagy belső félelemek akadályoznak abban, hogy engedjünk a változásnak, vagy akár kezdeményezzük. A status quo-hoz való ragaszkodásunkat vajon mi támogatja, erősíti?
Nyilván meg lehet ezt magyarázni az ismeretlentől való félelemmel is részben, a biztos rossz is jobb mint a bizonytalan, mégis ha kulturális szinten is nézzük a helyzetet, akkor láthatóvá válik, hogy magától az átváltozástól, az azzal járó elengedéstől, a haláltól való rettegés és félelem az egyik oka annak, hogy mindenfajta átváltozástól, azaz gyökeres változástól tartunk.
Hiszen, minden egyes átváltozással meghal valami és valami új születik belőle. A kultúránkban a haláltól való rettegés, a halál jótékonyságának, szükségességének a tagadása, a kórházakba való szorítása, az elengedési szertartásoknak az elcsökevényesedése mind mind egy ordító tünete annak, hogy stoppot nyomunk az átváltozásra.
Te mit gondolsz, mit érzel mi az, ami neked segít az átváltozásban és mi az, ami visszatart tőle?
Írj nekem az info(kukac)noiteremtoero.hu címre
Megfogom a kezed és segítek elindulni, továbbhaladni az úton.
Élj a Női Teremtőerőddel!
Kívánom, hogy a Belső Napod felragyogjon!
Boglárka
- MÉHMANDALA hanganyagok – Női erőd, kreativitásod, Belső Iránytűd visszaszerzése S.O.S
- A gyakorlat, ami megtart a Átváltozásban, a folyamatos változások közepette
Categories: KözÉpPont visszaszerzése
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .