Női Teremtőerő

Az alkotó női életért. Hogyan változtasd a Nőiséged életed erőforrásává, teremtőerejévé – Kismamáknak, Anyukáknak, Nőknek

Miért is táncolj? – A gyerekeiddel való összahangért?

Időnként újra és újra emlékeztetnem kell magamat, hogy a Jóisten adott nekünk időt, teret, lábakat, ritmust, szivet (ami ritmusra dobban), füleket és még sok-sok más szép ajándékot!

Időnként a nagy felfedezés erejével üt meg, amikor már-már kezdek belemerevedni egy-egy élethelyzetbe, napi kis szituációba, hogy  közös tánc, mozgás, zene, mennyire rendbe tudja hozni a dolgokat, nagyobb beszélgetés, és verbális lelki balzsamok nélkül 🙂

Időnként emlékeztetnem kell magamat arra, hogy elég egy kis zenét bekapcsolni ahhoz, hogy elsimitsuk, kiolduk a 8 éves lányom és a köztem lévő összefeszüléseket, vagy a 8 és a 11 hónapos lánykáim közöttieket.

Ez akkor tud megtörténni, amikor bekapcsolódom  a gyerekek táncába, vagy éppen abbahagyom, amit csinálok, és én kezdek el táncolni. Mostanában a Gryllus Muzsikáló madárháza, és Saint-Saëns Állatok farsangja van terítéken nálunk. Ezek között vannak nagyon mókás számok, és ez a bolondozós energia hirtelen elsöpri az ellentéteket. Na persze nagyon fontos eleme ennek, hogy a mozgásban táncban egyenrangúak vagyunk, mindannyian a zene, ritmus bűvöletében “uralma” alatt állunk. nincsen megkötve ki, hogy mozog táncol, hogy külön táncolunk, vagy összekapcsolódunk. Ilyenkor igazán látjuk egymást, KAPCSOLÓDUNK a szó igazi értelmében. Ez nagyon sokat segített korábban is és most a karantén ideje alatt is. És, ami külön ajándék, hogy a tesók közötti féltékenységek, rossz érzések is beleoldódnak ebbe csodálatosan.

Régebben sokat táncoltunk együtt a nagyobbik kislányommal. Amikor elkezdtem a MA-URI képzést, szabadtáncot és a formatáncokat táncoltam otthon is, aztán a Női Teremtőerő Tánc Workshopok létrejöttekor, tervezgetésekor is mindig szeretett bekapcsolódik a táncba, ami aztán át ment abba, hogy ő átvette a vezetést, zenét választott, javasolta hogy mozogjak, és a végén rövid meditációt tartott nekem 🙂 Nagyon ügyesen.

Persze az is bőven elég, ha csak egy szám erejéig együtt táncolunk, kapcsolódunk egymáshoz szabadon, mindenki a maga ritmusában, tempójában. Csodákra képes.

Ez a újrafelfedezés, most ismét eszembe juttatta a régi álmomat, hogy szervezek egy rövidebb mini workshopot -Anya-Lánya Táncot-, ami a gyerekekhez igazodik. Lassan egy éves lesz Magdalénám, így ez most meg is valósulhat hamarosan, július végén Szegeden.

Ha érdekel az alkalom, kérlek figyeld a hírlevelemet és az újra beinduló bejegyzéseimet. Ha még nem vagyunk kapcsolatba írj nekem a komlosiboglarka_kukac_gmail.com címre, vagy iratkozz fel a hírlevelemre, hanganyagaimra. Erről itt tájékozódhatsz és iratkozhatsz fel: http://www.noiteremtoero.hu/noi-archetipusok-noi-onfejlodest-tamogato-ajandek-hanganyagok-e-mail-kurzusok/

És legfőkébb ma táncolj a gyerekedeiddel, vagy csak magadban a gyermeki éneddel, hátha csatlakozik hozzád valaki a családból. Hagyd hogy odajöjjenek, amikor táncolsz, nem kell hívni őket, mert az néha ellenérzést szül. Gondolj a Kishercegre és a rókára, ahogy megismerték egymást. Hagyd őket közelebb jönni!

Írd meg nekem, hogy sikerült a tánc!

Női Teremtőerőben és Táncban Gazdag Napod Legyen!

 

 

 

 

 

Categories: Belső erőforrásaink, Egyéb, érthető kommunikáció, NŐI TEREMTŐERŐ TÁNC

Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .